Számomra a relaxálást és pihenést az jelenti, mikor bekuckózhatok a kanapén egy meleg takaróval és közben a kedvenc sorozatomat nézhetem egy jó kamillatea vagy bármilyen más gyógynövénytea társaságában. Ha beteg vagyok, akkor ez kiegészül még egy jó forró fürdővel is és persze olyankor mindenféle gyógyszerek is hevernek az asztalon.
Egy délután, mikor már nem volt semmi teendőm és pihenni szerettem volna, úgy döntöttem, megnézem a kedvenc sorozatom utolsó részét és főzök egy kis kamillateát is. Odamentem a csaphoz, hogy engedjek egy kis vizet, amit aztán majd felforralhatok a teához. Nagyon meglepődtem, mert nem jött a csapból víz és gondoltam, hogy biztos elromlott, hiszen amúgy is már elég régi és lehet, hogy feladta a szolgálatot. Ezt követően elkezdtem az interneten vízszerelő után keresni és meg is találtam a Vízszerelés.Net oldalát. Megtudtam, hogy a vízszerelő csapat 30 év szakmai tapasztalattal rendelkezik és csatornázással, csőtöréssel, duguláselhárítással, csatornakamerázással és fűtésszereléssel is foglalkoznak. A budapesti csapat Budapesten és Pest megyén belül akár egy óra alatt ki tud érni a helyszínre, sürgősségi esetekben, amire nekem nagy szükségem volt. Továbbá a vízszerelő csapat eredeti és minőségi eszközök segítségével végzi el a munkáját. Nagyon megbízhatónak és professzionálisnak találtam a Vízszerelés.Net cégét, így végül visszahívást kértem tőlük. Elég hamar kiért a vízszerelő csapat, és el is kezdték felmérni a helyzetet. Elmondták,hogy itt bizony rejtett csőtörés lehet a baj, és szerencse, hogy nem kezdett el elárasztani a víz semmit illetve az elektromos vezetéket sem érte kár. A csapat elmesélte, hogy régebben, ahol elkezdett nedvesedni a vakolat rejtett csőtörés esetén, ott el kellett kezdeni bontani a vezeték mentén, amíg rá nem találtak a repedésre, ma már azonban ezt csatornakamerázással is meg lehet oldani és az plusz költséget sem igényel. Méghozzá a nedvesedés következménye a penész és a salétromosodás is lehetett volna. A szakemberek azonnal elhárították a problémát, méghozzá a csatornakamerázás módszerével, amellyel egy közelről felvett pontos képet láttak a problémáról. A csapat kiemelte, hogy 0-24-ben hívhatom őket, ha bármilyen gondom adódna. Nagyon örültem, hogy ilyen hatékonyan megoldották a problémát, és még aznap el is kezdhettem a sorozatnézést kamillateával a kezemben.