Készen a télre

Szokásommá vált sajnos, hogy minden télen megbetegszem. Ez már iskolás korom óta így van. Bármit is teszek, egyszer biztosan meg fogok betegedni a leghidegebb hónap során. Anyukám azt javasolta, hogy próbáljak gyógynövényeket, gyógynövényes teákat fogyasztani, amikor elkezd lehűlni az időjárás. Mivel elég drágák, ezért úgy döntöttem, saját magam fogok gyógynövényeket ültetni és idővel azokat fogom felhasználni házi készítésű teákhoz. Tavasszal el is ültettem néhányat és mára már nagyon szépen megnőttek és készen állnak a fogyasztásra. Emellett persze figyelnem kell a vitaminok fogyasztására is és arra, hogy melegen tartsam a lakásomat, mindig legyen rajtam zokni, hogy a konyha hideg kövén fel ne fázzak. Mivel a szobámban mindig jóval hűvösebb van, mint a nappaliban, azon gondolkodtam, hogyan tudnám a szobámat felmelegíteni. Nem szükséges az egész lakásban magasabbra venni a hőmérsékletet, elég lenne csak a szobámban, mert ott töltöm a legtöbb időmet. Elkezdtem keresni megoldásokat, hogy mivel tudnám könnyen fűteni csak a hálószobámat és gyorsan meg is találtam, amit kerestem: futesrendszerek.hu.

Az elektromos konvektorok olyan fűtő berendezések, amiknek a használatához önmagában csak elektromos áramra van szükség és a kívánt hőfok beállításával bármilyen helyiséget fel tudunk majd melegíteni. A hagyományos fűtésre szánt eszközökkel ellentétben, itt már a bekapcsoláskor érezhető a melegítő hatása. Mivel elektromos árammal működik, ezért nem keletkezik égéstermék és semmi, tehát a környezetkárosító hatás is lecsökken nullára. Fel lehet szerelni bárhova a lényeg csak az, hogy konnektor legyen ott. Működési elve egyszerű: az elektromos konvektor a hideg levegőt átalakítja a benne található fűtőszálak segítségével meleggé, ami a helyiséget melegíti. Nem foglal nagy helyet, könnyen használható és korszerű megjelenése van.

Az oldalon, ahol rátaláltam erre az elektromos konvektorra, – a https://futesrendszerek.hu/elektromos-futes/elektromos-konvektor linken -. De még több hasonló elektromos fűtő berendezés közül lehet válogatni. Léteznek és megvehetők elektromos bojlerek és -radiátorok, infrás hősugárzók és még sok minden más, ami hasznunkra válhat otthon, ha elromlott hagyományos fűtésrendszerünket szeretnénk lecserélni egy másmilyenre/újabbra. Az elektromos fűtés előnye, hogy beszerelése nem jár olyan komoly felfordulással és bonyodalmakkal, mint a hagyományos fűtésrendszerek bármelyikéé, nem keletkezik égéstermék sem, ezért nem szükséges semmilyen elvezető egység (például kémény) beszerelése. A régi típusú rendszerek még a víz felmelegítésének elvével működtek jobbára, de az elektromos berendezésekben olaj található, amelyet az elektromos áram melegít fel.

Manapság már sokkal megbízhatóbbak, precízebbek és könnyen kezelhetőek ezek az elektromos berendezések, ezért bárki meg tudja tanulni a működtetésüket. Ráadásul beszerelésük is gyorsan történik nem úgy, mint a hagyományosaknál. A régieknél… Emiatt jóval kevesebb pénzbe is kerül beüzemelésük. Az elektromos konvektort én csak a saját hálószobámban szeretném használni télen, ezért mindenképpen jobban megéri, mint egy új fűtésrendszert kiépíteni. Azonban, akinek egy teljesen új fűtésrendszerre van szüksége, annak tudom ajánlani az elektromos berendezéseket. Hozzájuk pedig, aki megteheti még napelemet is csatlakoztathat, ezáltal még olcsóbbá teheti a fűtést és az áramellátás során a környezetet is védhetjük.

Amiatt, hogy mennyire megbízhatók és strapabírók ezek az eszközök, nem kell aggódni. Ma már úgy alakítják őket, hogy több évtizedre számíthassunk a szolgálataikra. Ráadásul a korszerű kialakításuknak köszönhetően szinte alig van bennük mozgó alkatrész, ami elromolhat, ezért nem kell arra számítani, hogy fellépne velük bármi probléma.

Ha megtetszett valamelyik berendezés a honlapon csak annyi a dolgunk, hogy az oldal alján található űrlapot kitöltjük, majd nemsokára egy szakember fel fogja velünk venni a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a berendezés beszerelésének részleteit. Ha Pest megyén kívül lakunk, akkor sem kell csüggednünk, mert Magyarország minden megyéjében igénybe vehetjük ezt a szolgáltatást.

Kitöltöttem az űrlapot és most már nincs más teendőm, csak várakozni egy keveset. Miután megvan az elektromos konvektorom, már teljes mértékben készen fogok állni a télre.