Konyhakertet öntözni kerti csap nélkül nehézkes feladat

Nagyon szeretek kertészkedni. Van is egy kis konyhakertem a ház végében az udvaron, ahol konyhakerti növényeket termesztek. Ezen kívül néhány magaságyásban fűszer- és gyógynövények is helyet kaptak. A gyógynövényeimet megszárítva teának szoktuk elkészíteni. Nagyon szeretek esténként egy bögre finom forró teával bekuckózni és olvasni, vagy valami romantikus filmet nézni.

A konyhakert és a növények öntözését slaggal oldom meg, amely egy kerti csapra van csatlakoztatva. Egyik nyári este kimentem, hogy babusgassam és megöntözzem kicsit a kertemet, de bizony a csapot megnyitva a slagból egy csepp víz sem jött. annál több víz volt viszont a csap körül. Sejtettem, hogy itt valami komoly gond van, ezért elzártam a főcsapot és bementem a házba, hogy szerelőt hívjak. Előtte még körül jártam a helyiségeket, hogy ellenőrizzem, hogy van e máshol is esetleg probléma, de szerencsére a gond házon kívül maradt.

Mint mindig, ilyen esetekben, most is segítségül hívtam a keresőt, hogy szakembert találjak a problémám megoldására. Rövidesen rá is találtam a VizGazFutesSzerelo24 honlapjára, amely első látásra is egy nagyon szimpatikus, korrekt vállalkozásnak tűnt.

Gyanítottam, hogy csőtörésem van és örömmel láttam, hogy kiszállnak ilyen problémák esetén is. Nemcsak nyomócsővel, hanem szennyvízcsővel, de még fűtési rendszerek csöveivel kapcsolatos minden meghibásodást el tudnak hárítani. Emellett vállalnak munkákat, amik WC tartállyal, mosdóval, zuhanykabinnal kapcsolatban is legyen az csere, javítás vagy telepítés. Akkor sem kell megijedni, ha dugulásunk van, mert nekik ennek a problémának a megoldására is felkészült szakembereik vannak.

A honlapjuk rendkívül információdús és teljesen közérthető nyelven magyarázza el azokat a tudnivalókat, amelyekhez komoly szakértelem szükséges. Ha telefonon hívjuk őket, azt 0-24 óráig megtehetjük, de kérhetünk visszahívást is. A telefonban feltérképezik a problémát, kérdéseket tesznek fel és tanácsokkal látnak el. A tanácsadás ezen formája díjmentes. Fontos, hogy pontosan elmondjuk mi a gond, mert egy fűtési rendszer meghibásodása esetén például gond lehet a kazánnal, de a csövekkel is.  Ettől függ ugyanis, hogy fűtésszerelőt vagy gázkészülékszerelőt kell-e küldeniük.

A kiszállás, ha munkavégzés is történik, teljesen ingyenes. Az elvégzett munkáról minden esetben készül számla. Ezt a számlát bármelyik biztosítónál benyújtott kárigényhez tudjuk csatolni.

Tárcsáztam tehát a honlapon található számot, és röviden elmondtam a szakembernek a vonal másik végén, hogy mi a probléma. Miután a főcsapot elzártam, nem áztunk, de azért jó lett volna, ha minél hamarabb elhárítják a meghibásodást, hiszen így nem tudtunk vizet használni sehol sem a házban. Egy órán belüli kiérkezést ígértek, ami meg is történt.

A hibát hamar elhárították, szerencsére nem volt nagyon komoly a gond. Nagy kár sem keletkezett és a javítás során sem kellett sokat bontani a kerti csap körül.

Én nagyon elégedett voltam és azután az eset után mindig a VizGazFutesSzerelo24 csapatához fordulok, ha bármi ilyen gond merülne fel a ház körül. El is mentettem a számukat a telefonomba, hogy szükség esetén mindig kéznél legyen. De arra is volt már példa, hogy átküldtem a számukat ismerőseinek, akiknek víz-, gáz- vagy fűtésszereléssel kapcsolatos problémája akadt. Mindenki elégedett volt velük, akinek ajánlottam őket.

Aznap este amikor megnyitottam a csapot, hogy vízzel töltsem fel a teáskannát egy finom kamillateához, eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy ilyen vállalkozások léteznek, mint a VizGazFutesSzerelo24.